- Győri család. Édesapám a Városházán volt tisztviselő, édesanyám - mint abban az időben általános volt - otthon volt, ráért a családdal foglalkozni. Öt gyermekük lett, három fiú, két lány. Én Nádorvárosban az akkori Zöldfa utcában - ma Babits Mihály utca - születtem. A győri bencés Gimnáziumba jártam, ide járt aztán Szaniszló öcsém is, édesapám is itt végzett, édesanyám ide járt templomba. Nagyon szerettük, tiszteltük bencés tanárainkat, de azt hiszem, ez nem lett volna elég, hogy mind a három fiú pap legyen. A nagyanyámnak négy fia volt és két lánya, szerette volna, ha a fiaiból valaki bencés lesz. Egyik se lett az. De nem hagyta abba az imádkozást s az "eredménye" az lett, hogy unokái közül három bencés, két szalézi pap lett, egy orsolyita és két belga apáca. Úgy látszik, az imádság valamikor megtérül. Így lettünk mi bencések. Persze, ehhez hozzájárult a rend vonzereje s talán az a pedagógiai érzék, amit édesanyánktól örököltünk. Így nem is sokat gondolkodtunk, hogy bencések legyünk. Szaniszló öt évvel fiatalabb nálam, Teodóz pedig már Pannonhalmán járt gimnáziumba s ő is bencés lett.

- Abban az időben milyen volt a bencés eszmény, mihez csatlakozott akkor az ember?

Akkor a bencés szerzetes egyértelműen tanár is volt. Nagyon szerettek foglalkozni a diákokkal, ez tette vonzóvá a munkájukat. Cserkészparancsnokként, kongregáció vezetőként, tanárként nagyon közel álltak a diákokhoz. Egy-egy kiránduláson, sétán, csónaktúrán nagyon sok mindenről előjött a szó. Vonzó volt ez az életforma. Nem láttuk még akkor azt a szerzetesi oldalát, amit ma erősebben hangsúlyoznak, s talán erősebben meg is valósul. De az, hogy ők papok voltak, mindenképpen emelte a tekintélyüket, vonzerejüket.

- 1943-ban szentelték pappá, ekkor indult tanári pályája is...

- Kőszegre kerültem. Kőszeg olyan hely volt, ahol lelkipásztorkodás is, ifjúsággal való foglalatosság is volt. Gyönyörű környezet volt. Igen jó kezdő helyem volt.

- Az ’50-es években Celldömölk és környéke, Kemenesszentpéter következett. Milyen volt a falu világa ezekben az években?

- Még hívő volt. ’48-ban eltávolítottak az iskolákból bennünket, s én ekkor a szombathelyi egyházmegyéhez kerültem papnak. Celldömölkön még ekkor is bencések voltak, innen kerültem Kemenesszentpéterre. Nagyon kedves község volt, talán az is számított, hogy fiatal embert kaptak. Csak jókat tapasztaltam tőlük. A hívők, hívők voltak, akik már akkor is erősen kommunisták voltak, azok, azok voltak. Én azokkal is megértettem magamat, szóba tudtunk állni.

- Ezt követően kezdett tanítani Győrben és Pannonhalmán, majd mindkét helyen igazgató lett, ami nem lehetett kis felelősség ezekben az években...

- Tanárként azt vallottam, hogy a bencés tanár egészen odaadja magát. Ha valaki egészen odaadja magát a tanításnak, az ifjúságnak, a fizika tanár a szertárnak, egy cserkész parancsnok, nevelő a gyerekeknek, akkor nem nagyon jut idő másra. Az igazgatáshoz meg talán egy kicsit az kellett, hogy nem úgy mentem oda, hogy majd én megmutatom, mert akkor valószínűleg nem sikerül, kudarc lesz a vége. Mindig úgy fogtam fel, erre engem a feladatra megbíztak, itt helyt kell állnom, ha a főapát megbízott. Ez mindig erőt adott, még a konfliktusokból is nyugodtan lehetett így kikerülni, nem megsértve. Persze, az igaz, hogy a gyerekekkel könnyebb, mint a tanárokkal. Ami a gyerekeket bántotta, amire érzékenyek voltak, ahhoz soha nem nyúltam. Ilyen volt akkor a hosszú haj kérdése. Divat volt, rájuk kellet hagyni, ők lassan megoldották. Jellemző volt, mikor sportpályát építettünk Pannonhalmán, testnevelő óráról vittem segíteni a diákokat. Egyik alkalommal mondták, ők inkább fociznának. Mondtam nekik, jól van gyerekek, majd én keverem a betont, ti meg üljetek le és nézzétek. Öt percig se tudták nézni, jöttek, hogy mégis dolgozni akarnak. Valahogy így oldottuk meg a kérdéseket.

- És a politika? Van egy furcsa mondat az életrajzban: "1972: Legányi Norbert kényszerű lemondása után a rend Jáki Zénót jelölte főapátnak." Nem lett az.

- Én itt - talán mondhatom - bölcsen kiálltam a sorból, félre álltam. Ez a rend számára biztonságosabb, könnyebb életet biztosított. Az én számomra ugyanezt. Utána könnyebb volt igazgatóként működnöm.

- Mi történt később?

- 1982-ben mentem nyugdíjba. Ekkor rendi, elöljárói feladatom lett, hogy az idős bencésekkel foglalkozzam. Nagyon jó volt, szerettem csinálni. Ebből következett, hogy a nyalkai plébános megbetegedését követően elszegődtem lelkipásztornak. Tíz évig voltam velük. Ez is nagyon sok örömet adott. Amikor aztán 750 éves jubileumát ülte Nyalka, díszpolgára lettem a falunak. Előtte 1920-ban Kelemen Krizosztom főapát volt Nyalka díszpolgára. Ez olyan emberi elismerés volt, mely csak örömet okozhatott.

Jáki Zénó Imre

1919-ben született Győrben. 1937-ben lépett be a bencés rendbe. 1943-ban szentelték pappá.1944-ben matek-fizika szakos tanári oklevelet szerzett.1944-1950 között Kőszegen, Nagypösén, Celldömölkön és Kemenesszentpéteren dolgozik. 1951-től 1984-ig Győrben és Pannonhalmán tanár és mindkét helyen igazgató. 1972-ben a rend őt jelöli főapátnak, de az állam nem egyezik bele kinevezésébe. 1982-től alperjel. 1985-től Pannonhalmán beteggondozó. Közben 1992-ig a Szent Benedek Leányai Társaságának lelki igazgatója. 1987-1995 Nyalkán lelkész. Ma Jáki Szaniszló magyarul megjelenő műveinek nyers fordítását készíti. Pannonhalmán él.